SZMKIKIFT Általános Iskola és Óvoda alapító okirata
I N T É Z M É N Y I A L A P Í T Ó O K I R A T
(módosításokkal egységes szerkezetben)
A költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásában 566412 szám alatt nyilvántartott Szigetbecse-Makád Közös Igazgatású Közoktatási Intézményi Fenntartó Társulás Óvodája és Általános Iskolája (2321 Szigetbecse, Makádi út 46-48.) 1999. június 21-én kelt - és többször módosított - alapító okiratát Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyetértésével– az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.évi XXXVIII.törvény (a továbbiakban: Áht.) 88.§-ában, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993.évi LXXIX.törvény 37.§-ában, valamint az Áht.végrehajtására megalkotott, az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998.(XII.30.)Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 10.§.-ában, továbbá a költségvetési szervek jogállásáról szóló és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény (a továbbiakban: Kt.) 2.§.(1.) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, - az alábbiak szerint állapítja meg:
1./ A költségvetési szerv neve: Szigetbecse-Makád Közös Igazgatású Közoktatási Intézményi
Fenntartó Társulás Óvodája és Általános Iskolája
( a továbbiakban: költségvetési szerv)
1.1./ A költségvetési szerv rövid neve: SZMKIKIFT Óvoda és Általános Iskola
2.1./ A költségvetési szerv székhelye: 2321 Szigetbecse, Makádi út 46-48.
2.2./ A költségvetési szerv OM azonosítója: 032544
2.3./ A költségvetési szerv törzskönyvi azonosítója: 566412
2.4./ A költségvetési szerv KSH statisztikai azonosítója:15566410-8010-322-13
3./ A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező határozatok:
A költségvetési szerv létrehozásáról Szigetbecse Község Önkormányzat és Makád
Község Önkormányzat az 1999.junius 21.-én megkötött társulási Megállapodás
alapján Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 67/1999.(VI.21.) számú önkormányzati határozatával rendelkezett.
4./ A költségvetési szerv közvetlen jogelődjének neve, székhelye:
4.1./ Általános Iskola és Tóparti Óvoda székhely:Szigetbecse, Makádi út 46-48.
4.2./ Thúry József Általános Iskola és Óvoda székhely: Makád , Szabadság u.25-27.
5./ A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:
Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.évi LXV.törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8.§.(4.) bekezdése, valamint a közoktatásról szóló, többször módosított l993.évi LXXIX.törvény 86.§. (1.)-(2.)bekezdésében meghatározottak alapján kötelező feladatként látják el az óvodai nevelést és az általános iskolai oktatást.
6./ A költségvetési szerv alap-, kiegészítő-, kisegítő-, és vállalkozási tevékenysége:
a.) Az óvoda a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermekek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik.
b.) Nyolc évfolyammal működő általános iskola
- 1-8 évfolyamos általános iskola,
- napközi otthonos ellátás, tanulószoba.
7./ A költségvetési szerv által ellátott tevékenységek forrásai:
a./ normatív állami támogatás,
b./ normatív, kötött felhasználású állami támogatás,
c./ pályázati úton elnyert támogatás,
d./ önkormányzati saját forrás,
e./ az intézmény saját bevétele.
7.1./ A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenysége, ezek arányainak felső határa a költségvetési szerv költségvetésében:
7.1.1/ A költségvetési szerv kisegítő tevékenységet az alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, államháztartás körébe tartozó szervezet, vagy természetes személy számára nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végez.
A költségvetési szerv kisegítő tevékenységei az alábbiak:
A költségvetési szerv használatában, birtokában álló helyiségek (helyiség-csoport) kisegítő tevékenység ellátása céljából történő hasznosítása.
7.1.2. a.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége folytatásából származó bevétele nem haladhatja meg a szerv tárgyévi intézményi költségvetése bevételi előirányzatának 10 %-át.
b.) A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége folytatásából származó kiadása nem haladhatja meg a szerv tárgyévi intézményi költségvetése kiadási előirányzatának 10 %-át.
7.2./ A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem végez és nem folytat.
8./ A költségvetési szerv működési köre: Szigetbecse és Makád községek közigazgatási területe.
9.1./ A költségvetési szerv irányító szerveinek neve, székhelye:
9.1.1./ A költségvetési szerv alapítására, átalakítására megszüntetésére vonatkozó jogok gyakorlója:
Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete (2321 Szigetbecse, Petőfi S.u.34.) és Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete (2322 Makád, Kossuth L.u.52.)
9.1.2./ A költségvetési szerv alapító okiratának kiadási, szervezeti és működési szabályzat jóváhagyási jogok gyakorlója:
Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete véleményének megkérése és egyetértése alapján Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete.
9.1.3./ A költségvetési szerv vezetőjének megbízása, felmentése vagy vezetői megbízásának visszavonása, a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogok gyakorlása:
Az intézményvezető alkalmazásával kapcsolatos alapvető munkáltatói jogokat (vezetői megbízás, vezetői megbízás visszavonása, összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi) Makád Község Önkormányzat Képviselő-testület véleményének megkérése és egyetértése után Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete gyakorolja.
9.1.4./ A költségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezése, felmentése, díjazásának megállapítása: ---
9.1.5./ A költségvetési szerv tevékenységének szabályszerűségi, pénzügyi, valamint teljesítmény-ellenőrzése:
Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete véleményének megkérése és egyetértése után Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete gyakorolja.
9.1.6. A költségvetési szerv jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezése: Szigetbecse község polgármestere
9.1.7./ A jogszabályokban meghatározott esetekben a költségvetési szerv döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása:
- Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete
- Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete
9.1.8./ Egyedi utasítás adása feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására:
- Szigetbecse Község polgármestere
- Makád község polgármestere
9.2./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szervek neve, székhelye:
a.) Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2321 Szigetbecse,
Petőfi S.u.34.
c.) Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2322 Makád, Kossuth L.u.52.
10./ A költségvetési szerv típus szerinti besorolása:
10.1./ A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv
10.2./ A közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
10.3.1./ A feladat ellátásához kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
10.4./ A költségvetési szerv jogállása: Önálló jogi személy
11./ A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje:
Az intézmény vezetőjét az alapítói jogokkal felruházott irányító képviselő-testületek megállapodása alapján – a közalkalmazottakról szóló, többször módosított 1992.évi XXXIII.törvény 20/A.§-a, továbbá a közoktatásról szóló, többször módosított 1993.évi LXXIX.törvény 18.§-a, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló, többször módosított 11/1994.(VI.8.) MKM.rendelet 11-14.§-ai figyelembevételével – közalkalmazotti jogviszony keretein belül, pályázat útján, öt év, határozott időtartamra bízzák meg.
12./ A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése:
A költségvetési szerv a foglalkoztatottjainak kinevezésére, kinevezése módosítására, illetve a költségvetési szervvel (munkáltatóval) fennálló jogviszony megszűnésére, megszüntetésére elsődlegesen a közalkalmazottak jogállásáról szóló, többször módosított 1992.évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), a Kjt. Kifejezett rendelkezése hiányában, másodlagosan a Munka Törvénykönyvéről szóló, többször módosított 1992.évi XXII.törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései az irányadók.
13./ A költségvetési szerv vezetőjének azon jogosítványai
13.1./ amelyek körében a költségvetési szerv vezetőjeként jár el:
13.1.1. A költségvetési szerv vezetője az intézmény igazgatója, aki teljes jogkörében képviseli az intézményt.
A vezetésben fennálló felelősségét, képviseleti és döntési jogkörét a közoktatási törvény, az államháztartási és számviteli törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a Munka Törvénykönyve, valamint ezek végrehajtási rendeletei, a költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzata, továbbá munkaköri leírása határozza meg.
13.1.2./ A költségvetési szerv igazgatója helyettesét vezetői részfeladatok ellátásával írásban megbízhatja.
13.2./ amelyek körében a költségvetési szerv képviselőjeként járhat el:
13.2.1./ A költségvetési szerv vezetője a Képviselő-testület intézményvezetői megbízásra vonatkozó határozatában, a jelen Alapító Okiratban, valamint az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározottak szerint, teljes jogkörrel képviseli az intézményt.
13.2.2. A költségvetési szerv vezetője vezetésében fennálló felelősségét, képviseleti és döntési jogkörét a közoktatásról szóló törvény, az államháztartásról szóló törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a Munka Törvénykönyve, valamint ezek végrehajtási rendeletei, továbbá az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata – az alábbi szabályok figyelembe vételével – határozza meg.
13.2.3. A költségvetési szerv vezetője – az eseti, vagy tartós távolléte, akadályoztatása esetén az intézmény igazgató helyettese - az intézményi költségvetésen belül, részére biztosított ún. rendszeres személyi juttatások felett – a gazdasági vezető előzetes ellenjegyzése mellett – önálló kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személy.
13.2.4./ A költségvetési szerv vezetője - eseti, vagy tartós távolléte, akadályoztatása esetén, az intézmény igazgatóhelyettese – az intézményi költségvetésen belül részére biztosított un. nem rendszeres személyi juttatás felett – a gazdasági vezető előzetes ellenjegyzése mellett – önálló kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személy.
13.2.5./ A költségvetési szerv vezetője – az intézményi költségvetés kereteinek átlépése nélkül – a dologi kiadások előirányzatai között átcsoportosítást végezhet.
13.2.6./ A költségvetési szerv vezetője az intézményi dologi kiadások tekintetében 50.000.-Ft értékhatárig előzetes, szóbeli kötelezettségvállalást is tehet.
13.2.7./ A költségvetési szerv dologi kiadásai tekintetében 50.000.-Ft értékhatár felett kizárólag írásbeli kötelezettségvállalás tehető.
A kötelezettségvállalás formája:
- 50.000.-Ft - 150.000.- Ft értékhatár között (visszaigazolt) megrendelő, vagy szerződés,
- 150.000.-Ft értékhatár felett kizárólag szerződés.,
amennyiben a Polgári Törvénykönyv (l959.éviIV.törvény) másként nem rendelkezik.
13.2..8. A költségvetési szerv működését érintő, az Önkormányzat mindenkori tárgyévi költségvetésében az intézmény részére elkülönített, un. felhalmozási jellegű kiadások (értéknövelő felújítás, beruházás) tekintetében a kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személy: az Önkormányzat nevében a település polgármestere, vagy az általa meghatározott személy.
A jelen pontban rögzített feladat szakmai teljesítésének igazolására jogosult személy: a költségvetési szerv vezetője ellenjegyzése mellett a település polgármestere.
13.2.9./ A költségvetési szerv vezetője az intézmény alkalmazottait vezetői, illetve gazdálkodási részfeladatok ellátásával írásban megbízhatja.
14./ A jogi személyiségű szervezeti egységeinek adatai:
A költségvetési szerv keretein belül – a feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója jellege (önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv) miatt – jogi személyi szervezeti egység nem működik.
15./ Az Alapítók és fenntartók nevei, címei:
- Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2321 Szigetbecse, Petőfi S.u..34.
- Makád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2322 Makád, Szabadság u.25-27.
16./ A költségvetési szerv típusa: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény
17./ A költségvetési szerv nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: Német nemzetiségi nyelvoktatás
18./ A költségvetési szerv tagintézményei és telephelyei:
a.) SZMKIKIFT Óvoda és Általános Iskola Thúry József Általános Iskolai Tagintézménye 2322 Makád, Szabadság u. 25-27.
2322 Makád, Szabadság u. 32.
b.) SZMKIKIFT Óvoda és Általános Iskola Tóparti Óvoda Tagintézménye 2321 Szigetbecse, Petőfi S.u.9.
2321 Szigetbecse, Petőfi S.u.23.
c.) SZMKIKIFT Óvoda és Általános Iskola Hóvirág Óvoda Tagintézménye
2322 Makád, Rákóczi u. 40.
19./ A költségvetési szerv feladatellátását szolgáló vagyon:
19.1./Az irányító Képviselő-testületek a költségvetési szerv részére biztosítják, használatra átadják Szigetbecse Község Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező
Szigetbecse, Makádi út 46-48.szám alatt levő 726/1 hrsz-u ,
Szigetbecse, Petőfi S.u.9.szám alatt levő 44 hrsz-u
Szigetbecse, Petőfi S.u.23.szám alatt levő 62/2 hrsz-u, valamint a
Makád Község Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező
Makád, Szabadság u.25-27.szám alatt levő 213 hrsz-u
Makád, Szabadság u. 32. szám alatt levő 118 hrsz-u.
Makád, Rákóczi u. 40. szám alatt levő 203 hrsz-u belterületi felépítményes ingatlant.
19.2./ A költségvetési szerv rendelkezésére bocsátott ingatlanvagyon un. könyv szerinti értékeit (adatait) az ingatlan tulajdonosa Szigetbecse Község Önkormányzatának és Makád Község Önkormányzatának a tárgyévi költségvetéseinek végrehajtásáról szóló un. zárszámadási rendelet mellékletei, évente, folyamatosan rögzítik és nyilvántartják.
19.3./ A költségvetési szerv használatában álló, intézmény részére, leltár szerint átadott, illetve nyilvántartott eszközöket az intézménynek a tárgyévi költségvetése végrehajtásáról szóló un. zárszámadási rendeletéhez csatolt intézményi leltára rögzíti Ezen eszközöket az intézmény a feladata ellátásához szabadon felhasználhatja.
20./ A költségvetési szerv költségvetésének végrehajtására szolgáló számlaszám:
20.1./ Elszámolási számla: 11742070 - 15566410
21./ A költségvetési szerv vagyona feletti rendelkezési joga:
21.1./ A költségvetési szerv részére biztosított ingatlanvagyont, vagy annak egy részét (meghatározott helyiségeit) – a feltételek biztosítása esetén, bérleti szerződés alapján a tulajdonos önkormányzatok jogosultak - az iskolai oktatás-nevelés intézmény alapfeladatainak sérelme illetve veszélyeztetése nélkül, - az intézményvezető egyetértéséve, - figyelemmel a tulajdonos önkormányzat Képviselő-testületének mindenkor hatályos határozatának rendelkezéseire – bérbe adni, amennyiben a bérbeadás jogszabályba nem ütközik, vagy az intézmény által folytatott közoktatási tevékenységet nem sérti vagy zavarja. A bérleti szerződés megkötése során a Bérbeadó nevében a polgármester jár el.
21.2./ A költségvetési szerv vezetője jogosult – távolléte, vagy halaszthatatlan, más irányú elfoglaltsága esetén az intézmény igazgatóhelyettese jogosult az intézmény használatába átadott ingatlant vagy annak egy részét (meghatározott helyiségeit) – a feltételek biztosítása esetén, használatba adási szerződés alapján, figyelemmel a tulajdonos önkormányzat Képviselő-testületének mindenkor hatályos határozatának rendelkezéseire – használatba adni, amennyiben a használatba adás jogszabályba nem ütközik, vagy az intézmény által folytatott közoktatási tevékenységet nem sérti vagy zavarja. A használatba adási szerződés megkötése során a Használatba adó nevében az intézmény vezetője jár el.
21.3./ A költségvetési szerv használatában és birtokában levő ingatlan vagyont kizárólag az irányító szerv, a tulajdonos Szigetbecse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, vagy a tulajdonos Makád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete idegenítheti el és terhelheti meg (jegyezhet be az ingatlan nyilvántartásba, az ingatlan nyilvántartásról szóló 1997.évi CXLI.törvény rendelkezései szerint bármely jogot vagy tényt, kötelezettséget), - a Képviselő-testület által megalkotott – az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet keretei között.
21.4./ A költségvetési szerv használatában és birtokában levő ingó vagyont a Képviselő-testület Pénzügyi Bizottsága véleménye és javaslata alapján az Önkormányzat tulajdonosi jogait képviselő, gyakorló polgármester jogosult elidegeníteni a költségvetési szerv alap feladatainak biztosítását szolgáló ingó vagyon további biztosításának kötelezettsége mellett.
21.5./ A költségvetési szerv tulajdonában levő ingó vagyont – a Képviselő-testület Pénzügyi Bizottsága véleménye és javaslata alapján a költségvetési szerv vezetője jogosult elidegeníteni a költségvetési szerv alapfeladatainak biztosítását szolgáló ingó vagyon további biztosításának kötelezettsége mellett.
22./ Maximális gyermek-, tanulólétszám:
a.) Székhelyen: 240 fő
b.) SZMKIKIFT Óvoda, Általános Iskola Thúry József Általános Iskola Tagintézménye: 120 fő
c.) SZMKIKIFT Óvoda, Általános Iskola Tóparti Óvoda Tagintézménye: 75 fő
d.) SZMKIKIFT Óvoda, Általános Iskola Hóvirág Óvoda Tagintézménye: 50 fő
23./ Az évfolyamok száma az általános iskolában:
- Székhelyen: 1 – 8. évfolyam
- SZMKIKIFT Óvoda, Általános Iskola Thúry József Általános Iskolai Tagintézménye
1 – 8.évfolyam
24./ A költségvetési szerv kör alakú körbélyegzőjének felirata:
„ Szigetbecse-Makád Közös Igazgatású Közoktatási Intézményi Fenntartó Társulás Óvodája és
Általános Iskolája 2321 Szigetbecse, Makádi út 46-48.„
Záradék:
Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselő-testülete az l999. június 21.-én kötött Társulási Megállapodás alapján az Intézmény eredeti 67/1999(VI.21.) számú határozattal elfogadott, többször módosított és kiegészített Alapító Okiratát felülvizsgálta, a szükséges módosítások átvezetésével az Intézmény Alapító Okiratát Szigetbecse Község Önkormányzat Képviselőtestület 2010 július 1-i ülésén 49/2010(VII.1) számú határozatával módosította és egységes szerkezetbe foglalta, jóváhagyta, 2010. július 2-i hatállyal (2.számú melléklet)
A Képviselő-testület a módosítást külön szerkezetben a 2010. július 1-i ülésén hozott 49/2010(VII.1) számú határozatával elfogadta. (1.számú melléklet)
Szigetbecse, 2010. július 2.