Oldaltérkép

Szigetbecse Községért Közalapítvány 2014. évi közhasznúsági beszámolója

Országos Bírósági Hivatalnak leadott beszámoló:

 Közalapítványunk munkáját a az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról  2011. évi CLXXV. törvényben foglaltak alapján, s az alapító önkormányzat célkitűzésének figyelembevételével végzi.

2014. évben a már hagyománnyá vált rendezvényeinket ismételten megszerveztük, támogatásainkat igyekeztünk minél szélesebb körben odaítélni. Legnagyobb munkánk volt a Balassi téri park felújítása, mellyel nagyban hozzájárultunk a „Virágos Magyarországért Mozgalom”-tól elnyert külön díjhoz is.

Jelentős változás történt a Kuratórium összetételében. Az Alapítvány alapító okiratának  módosításával egy időben 3 tag lemondott kuratóriumi tisztségéről. A Kuratórium új összetétele:  Lumei Sándorné elnök,  Czár János,  dr. Cserny Zsuzsanna, Gellai Zsanett,  Horák György, Schmidt Mihályné,  Szűcs Ferencné tagok. A Kuratórium tagjai továbbra is társadalmi munkában végzik feladataikat.

A felajánlott személyi jövedelemadó 1 %-át a következő célokra fordítottuk:

Általános iskolai oktatásra 100 eFt, óvodai oktatás támogatására 70 eFt-ot, Sportegyesület támogatására 100 eFt-ot, egészségügyre 150 eFt-t, Védőnői szolgálatnak adtunk 40 eFt-ot, katonai sírhoz emléktáblára 40 eFt-ot, Egyéb közhasznú célra 120 eFt, összesen 620 eFt-ot.


 

Ezúton is megköszönjük a vállalkozások és a lakosság közalapítványunknak nyújtott támogatását, a lakosság sok-sok munkával nyújtott segítségét. Kérjük, támogasson bennünket továbbra is a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásával is! Adószámunk:19180650-1-13.

                                                                                                                  

 
 

               2014.évi pénzforgalom      eFt-ban                            

Bevételek:                                                                          

Személyi Jövedelemadó 1 %-a 

620

 

Pest megyei Önkormányzat támogatása

300

 

Falunapra érkezett támogatás

514

 

Szigetbecse Önkormányzat támogatása

50

 

André Kertész Emlékház támogatása

314

 

Óvodai oktatási támogatás

35

 

Jótékonysági Mikulásfutás bevétele

68

 

Egyéb közhasznúsági támogatás

30

 

    Össszes bevétel:

1931

 

 

 

 

 

Kiadások:                                                

Falunap rendezése

661

 

Színházi előadás gyermekeknek

95

 

Buszköltség mammográfiai vizsgálatra

35

 

Fotópályázatra

127

 

Iskolai oktatásra

147

 

Óvodai oktatásra

79

 

Sakk szakosztály nevezési díj

50

 

Balassi tér parkrendezés

380

 

Anyák napi ünnepség

62

 

Működési költség

64

 

     Össszes kiadás:

1700