Immár két évtizede (1991. december 17.), hogy Szigetbecse Község Önkormányzata megalapította - akkori elnevezéssel - az „Alapítvány Szigetbecse Községért” nonprofit szervezetet. Ezek az évek voltak azok, amikor a magyarországi civil szféra újjászületett. A nonprofit szervezet alapításának célja az volt, hogy a beérkezett támogatásokat a község fejlődését elősegítő felújításokra, fejlesztésekre és a község fenntartását szolgáló kiadásokra tudja fordítani. Ezen cél végrehajtására számtalan feladatot fogalmazott meg, melyet az Alapítvány kuratóriuma - véleményem szerint - példaértékűen igyekezett végrehajtani.Az Alapítvány 20 éves fennállása alatt folyamatos működése során közhasznú tevékenységéhez az anyagi feltételeket elsősorban a lakossági, vállalkozói támogatásokból, pályázat útján elnyert összegekből, s teljes egészében önkéntes munkával teremtette meg.
A megalakulás első éveiben a beérkezett vállalkozói támogatások nagy részét az iskolai-, óvodai nevelés, valamint a községi sportélet anyagi segítésére fordította a kuratórium.
Az alapítványi munka fellendítésében egyik kiugró pont volt 1997. év, amikortól lehetőség nyílt a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlására a civil- és nonprofit szervezetek számára. Másik kiugró pont volt a 2003. év, ugyanis ekkortól kezdve minden évben pályázati támogatást nyújthattunk be a Pest megyei Önkormányzathoz, illetve országos szervezetekhez.
De mit is adott konkrétan az alapítvány a községnek, a falu lakosságának? Átnézve a húsz éves dokumentumokat, nem volt könnyű dolgom. Felsorolni is nagyon sok lenne azt a számtalan iskolai-, óvodai-, egészségügyi oktatói eszközöket, sporteszközöket és egyéb beruházási, fejlesztési, technikai felszereléseket, amelyet megvásároltunk Szigetbecsének. Csak a legfontosabbakat kiemelve: játszótéri berendezés, óvodai galéria, számítástechnikai eszközök, sörpadok, sportfelszerelések, Művelődési ház Pinceklub teljes berendezése, utcai információs táblák, padok, sátrak, pavilonok, kiállítási panelek, s a legkiemelkedőbb az „Életfa” szobor is a mi nevünkhöz fűződik.
Rendezvényeinkből a rendszeresen visszatérőeket emelem ki: 2003-ban megalapítottuk az „Év tanulója díjat”, melyet azóta is a legjobb iskola tanulónak évente átadunk. 2004-től8 falunapot rendeztünk. 2007-től megszervezzük az asszonyok mammográfiai vizsgálatát, gyermekek részére színházi előadást rendelünk meg, s szintén 2007-től hirdetjük meg az André Kertész fotópályázatot és kiállítást. Anyák napi ünnepség keretében az előző évben született gyermekek emblémáit felrakjuk az életfára minden évben. Iskolás gyermekeink nyári táboroztatásához anyagi támogatást nyújtunk. A részünkre felajánlott szja 1 %-ból jelentős összeget adunk át az iskolai oktatás, az óvodai nevelés segítésére, valamint a községi futball sport és sakkszakosztály támogatására.
Számokban kifejezve az elmúlt húsz év alatt 35 millió forint bevételt és 34 millió forint kiadást bonyolítottunk le. Személyi jövedelemadó bevételünk volt a 15 év alatt 7,4 millió Ft, s
pályázatainkkal 3,5 millió Ft-ot nyertünk el.
Legjelentősebb dicséretet, kitüntetést 2006-ban értük el, amikor is elnyertük a „Kulturált Települési Környezet I. helyezett” díjat a Pest megyei Önkormányzattól.
Fent leírtak alapján elmondhatjuk, – s bízom benne, hogy a község lakossága is így látja –hogy a Szigetbecse Községért Közalapítvány, s annak kuratóriuma az alapító célkitűzésének megfelelően végezte munkáját, s igyekszik jelenleg is azt teljesíteni.
Ezeket a szép eredményeket, sikereket nem tudtuk volna elérni a lakosság, a vállalkozók önzetlen anyagi támogatása, önkéntes munkafelajánlása nélkül, amely segítséget nem lehet elégszer megköszönni.
A két évtizedes múltra való visszatekintésből nem hagyhatom ki azon személyek felsorolását, akik a legtöbb részt vállalták a közösségért, a közhasznú tevékenységért tett döntésekben, a feladatokban, a szervezésekben. Először is az alapító kuratóriumi tagok lelkiismeretes munkáját kell elismerni: Schwarczenberger Károlyné elnök, Méri Jenő, Vargáné Ágoston Julianna, Pemmer István, Fejesné Schwarcz Erzsébet, Czár János, Györke Péter.
A Kuratórium tagjai az elmúlt 10 évben: Lumei Sándorné elnök, Czár János, Fejesné Schwarcz Erzsébet, Lerner Ibolya, Pemmer István, Schmidt Mihályné, Szűcs Ildikó,
A visszaemlékezést azzal az őszinte, reményteljes gondolattal fejezem be, hogy a közalapítványnak, mint nonprofit szervezetnek a község életvitelében, a községi fejlesztésekben, a lakosság közérzetének javításában, a kultúra ápolásában, az oktató- és nevelő munka, a tömegsport segítésében fontos szerepe van, s lesz jövője is előbbiek vonatkozásában. Bízom benne, hogy ezt így látja mind az országos-, mind pedig a helyi önkormányzati vezetőség is.
"Minél nyitottabbak vagyunk mások elfogadására, annál inkább elnyerhetjük mások nagyrabecsülését és azt, hogy hallgatnak ránk."